A példátlanul hosszú, 27 hónapos előzetes letartóztatásból néhány hete kiszabaduló egykori erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György immár személyesen válaszolhatott azokra a kérdésekre, amelyek sokunkat foglalkoztatnak.
***
- Hogyan tudtad meg, hogy hazamehetsz?
- Május 13-a, péntek volt, ami egyúttal a feleségem születésnapja is. Mostantól pedig úgy is gondolok erre a napra, mint az újjászületésem napjára. Pénteken szokásom szerint a lelkésszel beszélgettem, amikor reggel kilenc óra tájban bekopogtak a szobájába, és közölték velem, hogy szabadulok, csomagoljak. Csaknem két és fél év előzetes után ez a mondat annyira hihetetlenül hangzott, hogy elsőre nem is értettem meg.
 |
- Kikkel mentél haza, kik vártak?
- A feleségem és a legjobb barátom várt rám. Szerencsére sikerült elkerülnünk a kíváncsi sajtót, gyorsan és nyugodtan hazaértünk.
- Hogyan fogadott a családod?
- Miután közölték velem a jó hírt, felhívtam a feleségemet, hogy boldog születésnapot kívánjak neki. Meglepődött, mert megbeszélésünk szerint másnapra várta a hívásomat. Amikor elmondtam, hogy személyesen fogom felköszönteni, csend lett a vonal túlsó végén. Elmondtam, hogy ma hazamegyek, mire elsírta magát, és megkérdezte, hogy hülyéskedek-e. Amikor megnyugtattam, hogy szó sincs tréfáról – ez lenne a legidétlenebb vicc -, és higgye el, tényleg kiengednek, végtelen örömet éreztem. Ő aztán értesítette a családomat és a barátaimat.
 |
- Látjuk, tudjuk, hogy nem zárkózol be a lakásba, rendszeresen jelen vagy a kerület utcáin. Hogyan fogadnak az emberek?
- Persze, hogy nem zárkózom be, miért is tenném? Semmi olyat nem tettem, amit szégyellnem kellene, még akkor sem, ha az elmúlt időszakban ennek az ellenkezőjéről próbálták – sajnos nem kevés sikerrel – meggyőzni az országot az egyoldalú tájékoztatással.
- Minden nap reggeltől estig intézem a dolgaimat. Reggel 7-kor viszem Attilát az óvodába, így indul a napom. A trolin és az utcán is nagyon sokan megismernek, és odajönnek beszélgetni. Mindenki örül, hogy szabad lettem, és újra a családommal lehetek. Sokan úgy átölelnek, hogy szinte kiszorítják belőlem a szuszt.
- A minap megállt mellettem az utcán egy kocsi, a vezető kihajolt az ablakon és azt kérdezte, hogy elvihet-e. Nevetve válaszoltam neki, hogy az attól függ, hová akar vinni.
Nagyon jólesik ez a szeretet. Szívesen és örömmel vagyok az emberek között. A kerületben lakók tudják, hogy mindig ilyen voltam, és ez az elmúlt 27 hónapban sem változott.
 |
- Egyetlen kellemetlen élményed sem volt?
- Előfordult persze, de szerencsére csak egy-két esetben, hogy egy-egy járókelő… hogy is mondjam… nem a túláradó szeretet hangján szólított meg, de eszembe se jutott ezért megneheztelni. Az elmúlt években a nyilvánosság eléggé egyoldalú tájékoztatást kapott rólam, és a velem történtekkel kapcsolatban, törvényszerű, hogy vannak olyanok, akikben ellenérzések alakultak ki a személyemmel szemben. Ehhez képest azonban az esetek döntő többségében rokonszenv és szeretet fogadott.
 |
- Miért mentél el a kerületet takarítani az első szabad napodon?
- Ennek több oka is van. Minden percet a gyermekeimmel szerettem volna tölteni, bepótolni az elvesztett éveket, és ők egyébként is ezt tervezték szombat délelőttre. Örültem, hogy ily módon is megmutathattam, nekem nincs okom elrejtőzni, elszökni, ellenkezőleg, az első pillanattól, hogy lehetőségem nyílik rá, igyekszem hasznosan részt venni a város, a kerület életében, ahol élek. Akartam, hogy lássák ezt a kerület lakói is, fel se merülhessen senkiben, hogy Hunvald György szabadlábra helyezését követően megszökne az igazságszolgáltatás elől.
- Hogy teltek az első napjaid, tudtál-e találkozni a régi barátaiddal, sikerült-e újra „felvenni a fonalat”?
- Az első napok villámgyorsan teltek. Egyelőre csak a szűk családdal és azokkal a barátaimmal tudtam találkozni, akik engem és a családomat segítették ebben a nehéz időszakban. Mióta újra szabadon használhatom, szinte egyfolytában csörög a telefonom. Senkit sem akarok megbántani, de a tágabb baráti köröm és ismerőseim bizonyára megértik, hogy ezek az emberek mindennél fontosabb számomra, hiszen nélkülük sem a családom, sem én nem tudtuk volna sérülés nélkül „átvészelni” az előzetesben töltött 823 napot. Előbb-utóbb természetesen minden jóérzésű, felénk szimpátiát tápláló emberrel találkozni fogok, de egyelőre a türelmüket kérem.
 |
- Hogyan, miből él a család most, hogy kinn vagy?
- Arra, hogy miből, egyszerű a válasz. A feleségem dolgozik, de természetesen elkezdtem munkát keresni én is. A hogyanban jelentős változás állt be: nagyon sok olyan munkát vettem át, amelyeket eddig mást végzett. Én viszem a gyereket az óvodába, gyakran főzök, intézem a bevásárlást. Hogy valami bulvárosat is említsek, olyan „hagyományosan férfiakra szabott” feladatot is elvégeztem, ami elmaradt az elmúlt időben a lakás és a műszaki eszközök karbantartásával kapcsolatban, pl. már nem folyik a mosógép, nem csöpög a csap, meg ilyenek.
- Jártál benn a kerületi önkormányzatban? Mit éreztél, hogy fogadtak?
- A kiszabadulásomat követő harmadik napon be kellet mennem az okmányirodába, mert lejárt a személyi igazolványom. Nem szeretnék bajt okozni senkinek azzal, hogy elmondjam, kivel találkoztam. Nem szeretném, hogy retorzió érje őket. Mondtak már fel úgy szerződést az elmúlt hónapokban Erzsébetvárosban, hogy a leírtak szerint a felmondás okaként az előző vezetéssel, vagyis többek között a velem való jó kapcsolatot is felrótták.
Utolsó kommentek