Múlt hét szombaton - 2011. május 21. - megjelent egy cikk a Népszavában (és persze még máshol is) Visszavinné az ügyészség Hunvaldot és Gált címmel, mely szerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) fellebbezést nyújtott be az erzsébetvárosi ingatlanügy két vádlottja - Gál György volt kerületi bizottsági elnök és Hunvald György, a városrész korábbi MSZP-s polgármestere - előzetes letartóztatását megszüntető végzés ellen. A fellebbezésben az ügyészség megismételte: szerintük a vádirat nem szenved olyan hiányosságban, amely pontosításra vagy pótlásra szorul. Így továbbra is megállapíthatónak látják a bűnszervezeti minősítést, amely alapot adna az előzetes fenntartására. (A Népszava cikke itt olvasható).

Ezzel kapcsolatban dr. Sebes Péter - Hunvald György ügyvédje - az alábbi észrevételeket tette...

***

Ügyszám: 672/2009.

Fővárosi Bíróság útján
a Fővárosi Ítélőtábla részére
Budapest
Hiv.sz.: 15.B.1492/2010.

A különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Gál György és társai ellen indult bűnügyben Hunvald György II. r. vádlott védelmében a Fővárosi Bíróság 15.B.1492/2010/102. számú, 2011. május 13-án kelt végzésének felülbírálatához az alábbi

észrevételeket

teszem:
Indítványozom, hogy az Ítélőtábla a végzést hagyja helyben.

A Hunvald György előzetes letartóztatásának több, mint két éve alatt számtalan indítványt, észrevételt, fellebbezést írtam, melyeknek terjedelme, ha nem is érte el a kényszerintézkedés tárgyában előterjesztett ügyészi indítványok terjedelmét, de viszont azoknál változatosabb indokokkal próbálta meg befolyásolni az eljáró bíróságok álláspontját. Ezek az érvek jelentős nyomokat nem hagytak az eljáró bíróságokban, legyünk őszinték: egy szót sem vettek figyelembe belőle, soha.

Miután a nyomozás befejeztével a védelem is megismerhette a bizonyítás anyagát, - nemcsak annak ügyészségi interpretációját a kényszerintézkedések meghosszabbítására tett indítványokból -, beadványainkat rendre azzal egészítettük ki, hogy a legtöbbet az segítene Hunvald György helyzetén, ha a bíróságok elolvasnák a bizonyítási anyag rá vonatkozó részét.

A 2011. április 7. napján megkezdett bírósági tárgyalás sorozaton észleltük, hogy a Bíróság immár teljes egészében, minden részletében ismeri a váddal benyújtott bizonyítási anyagot. Amint az a jegyzőkönyvből és védencemnek ahhoz csatolt írásbeli vallomásaiból látható, Hunvald György igen részletesen, az ügyészség által benyújtott minden bizonyítási eszközre kiterjedően tett vallomást, minden mondatát – kötet és oldalszámot megjelölve - a bizonyítási anyagban felelhető bizonyítékokra alapozva.
Ugyanilyen részletességgel fog vallomást tenni a tanúk nyilatkozataira, a titkos nyomozás anyagaira, a még ismertetendő okiratokra, és a védelem által indítványozni tervezett további tanúk vallomására és a védelem által becsatolandó további okirati bizonyítékokra is.

A bűnszervezet történeti tényállásával kapcsolatos elsőbírói okfejtéssel egyetértek, de azzal azért nem foglalkozom részletesen, mert a vád, az I. részében (erzsébetvárosi ingatlan panama - így kell hívni), Hunvald György cselekvőségét illetően, az alapbűncselekmény történeti tényállásával is adós, – alapbűncselekmény nélkül pedig semmilyen társas elkövetési forma sem valósulhat meg.
(Ceterum censeo: bizonyíték a Hunvalddal szembeni személyre szóló gyanúra, az ingatlan vádakra vonatkozóan, ugyancsak egyáltalán nincs – ilyen bizonyíték nem kevés van, nem gyenge, nem ellentmondásos, hanem nincs.)

Amikor a Fővárosi Bíróság arra kényszerült, hogy az eljárás bizonyítási szakaszában állást foglaljon abban, hogy a vádirati tényállás alapján a bűnszervezeti elkövetésnek fennáll-e a megalapozott, személyre szóló gyanúja, meggyőződésem szerint nem prejudikált, nem sértette meg az ügyészség vádmonopóliumát, csupán eleget tett a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés felülvizsgálata során alkalmazandó jogszabályi követelményeknek. Azt hibás érvnek tartom a bírósági döntéssel szemben, hogy a kényszerintézkedés legutóbbi felülvizsgálata óta semmi sem történt a váddal. Ennek alapján a félévenkénti bírósági felülvizsgálat is szükségtelen, hiszen, gondoljunk utána, hogy jellemző ügyészi attitűd-e az, hogy a vádat, az évekig tartó bírósági eljárásban, a perbeszédig módosítják, vagy elejtik. Magam harminc éves gyakorlatom alatt – őszinte leszek: ideértve a több, mint tíz éves ügyészit is - mérsékelt gyakorisággal találkoztam ilyesmivel.
Ennek ellenére – köztörvényes ügyekben – nem ritka, sőt jellemző, hogy az évekig tartó bírósági eljárás során a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést enyhítik, vagy megszüntetik. Miért ne történhetne ez meg a Hunvald-ügyben – így kell hívni – is?

A jelen ügyben a váddal ugyan semmi sem történt – aligha fog történni vele bármi a jövőben is – de a bírósági eljárás jelentős bizonyítási cselekményekkel előbbre haladt.
Az eddig lezajlott bizonyítási eljárásnak és a bizonyítási anyag eddigi feldolgozásának azért van nagy jelentősége a kényszerintézkedés indokoltságának vizsgálata szempontjából, mert az ügy bírósági szakaszától kezdve a bíróságok más indokot nem hoztak fel, mint azt, hogy a várható büntetés súlyossága folytán kell Hunvald György szökésétől tartani. Márpedig, aki megismeri a bírósági jegyzőkönyvet és az írásban is benyújtott vallomásokat, annak látnia kell, hogy Hunvald György nem szökni akar, nem meghiusítani akarja az eljárás sikerét, hanem be akarja bizonyítani az igazát.

A vádbeli tényállás, minősítés és a bizonyítékok egy jelentős része a Fővárosi Bíróság elé került, így a perbíróság tényleges, érdemi képet kapott arról, hogy a konkrét Hunvald György konkrét szökésének konkrét veszélye hogyan viszonyul a Hunvald György ellen emelt vád alapján esetleg kiszabható, esetleg hosszú tartamú, esetleg szabadságvesztés által indukált jogellenes távolmaradási veszélyhez – és ennek az érdemi képnek az alapján vizsgálhatta felül a legsúlyosabb kényszerintézkedés indokoltságát.

Amennyiben a ténybíróságnak az elsőfokú eljárás folyamán még erre sem volna lehetősége, illetve arra sem, hogy a körülmények változása alapján változtasson a kényszerintézkedésről hat hónappal korábban kialakított álláspontján, nagy kérdés, hogy minek vette ki a jogalkotó 1990-ben az ügyészség kezéből az előzetes letartóztatásról történő döntés jogát, esetleg miért nem helyezte egyenesen az igazság napszámosainak: a sajtómunkásoknak, vagy az országgyűlés képviselőinek kezébe.

Budapest, 2011. május 23.

Tisztelettel:

dr. Sebes Péter
ügyvéd

***

Az eredeti dokumentum itt olvasható