HTML

A Hunvald-per

Minden, amit tudni szerettél volna a Hunvald-perről, de nem merted megkérdezni.

(... és igazság szerint, eddig nem is volt kitől...)

Facebook-oldalunk:

Utolsó kommentek

  • oroszjanos: nem sok egyértelmű dolog van ebben az egészben... (2012.10.20. 20:08) 98. Megdőlhet a fő vád
  • Palást: Tisztelt Szerkesztők! Mi is köszönjük a T. Szerkesztők tevékenységét, a blog megnyitását és azt a ... (2012.03.09. 17:48) 147. Itt a vége!
  • gergelyjózsef: Sajnálom, hogy a blog befejeződik. Nagyon hasznos volt, hogy a mindenfelé olvasható, látható sok m... (2012.03.08. 04:07) 147. Itt a vége!
  • Palást: Hunvald Györgyöt a T.Biróság a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában szereplő legsúlyosabb vádp... (2012.02.26. 22:06) 145. Gyorshír - Itélethírdetés
  • Palást: Az erzsébetvárosi állampolgárok többsége teljesen bizonyos volt abban, hogy Hunvald György polgárm... (2012.02.26. 21:43) 146. Az utolsó nap
  • Utolsó 20

Címkék

ablakcserék (3) alapügy (4) aljegyző (1) államtitok (8) alpolgármesterek (2) ártatlanság vélelme (3) atv (1) autócsoda (2) a ier számokban (1) b.gábor (4) b.rózsa (4) b.tibor (3) bárándy (1) bárándy péter (1) beadvány (5) belpolitikai (4) bilincs (2) bizonyítási eljárás (2) bűnszervezet (9) cz.brigitta (3) cz.csaba (12) d.eszter (17) d.pával (1) d.pavel (1) d.pável (3) dembinszky u.26. (2) dembinszky u.32. (2) deutsch tamás (6) dob u.107. (3) dob u.14. (3) dob u.18. (4) dokumentumtár (35) dokumentumtár bővítés (2) dózsa györgy úti házak (3) dr.h.lászló (17) dr.h.lászlóné (8) dr.k.zsuzsa (1) dr.k.zsuzsanna (1) elévülés (5) előállítás (2) előterjesztés (2) előzetes (20) előzetes megszüntetése (1) elsőfokú ítélet (2) erlak (4) értékbecslés (31) értékbecslő (16) értékbecsló (1) erva (2) erzsébetváros (49) f.zsuzsa (1) fapál lászló (1) fazekas géza (4) felbujtó (1) feljelentés (6) feljelentő (7) fellebbezés (9) fidesz (2) fogvatartái idő (1) fővárosi bíróság (9) fővárosi ítélőtábla (8) fővárosi törvényszék (2) g.gergő (1) gál györgy (71) gazdasági társaság (1) gergely józsef (2) gozsdu udvar (5) gyanúsítások (1) gyanúsított (1) h.lászló (3) hagyó (4) határidőnapló (2) háziőrizet (1) házi őrizet (14) házkutatás (1) hazugság (3) hír tv (3) hivatali visszaélés (6) hunvald (103) hűtlen kezelés (4) igazságügyi szakvélemény (7) ingatlan (26) interjú (1) iratismertetés (2) ítélet (1) ítélethirdetés (5) ítélkezési szünet (3) jegyző (5) jegyzőkönyv (1) jogi pr (3) jován lászló (1) k.gusztáv (4) k.lajos (26) k.péter (1) k.viktor (7) k.zsuzsanna (2) k. georges sándor (4) kádár andrás (1) kardos péter (20) károly krt 3/a (7) kenőpénz (5) képviselőtestület (8) kerékbilincs (9) kihallgatás (2) király u.15. (24) király u.21. (4) király u.25 27 29. (6) király utca (7) ki kicsoda (6) klauzál u.8 10. (5) koronatanú (4) korrupció (4) közokirat hamisítás (4) kronológia (3) l.béla (1) l.györgy (3) lakáskiutalás (8) lakhelyelhagyási tilalom (7) lázár jános (1) lehallgatás (10) letartóztatás (1) letéti pénzek (8) levél (4) like (1) m.jenő (5) magánszakvélemény (2) magyar hírlap (1) magyar nemzet (1) média (3) megbízatási szerződések (9) meghosszabbítás (3) mellékszereplők (6) mexikó (4) miértek (4) mobil telefon (4) moderálási elvek (1) mszp (2) műemléki védelem (5) n.frigyes (1) n.györgy (58) n.zoltán (7) népszava (2) nyaraló (1) nyomozás (9) n györgy (1) o.krisztina (1) önkormányzat (57) opciós szerződések (3) origo (1) őrizetbe vétel (3) óvás egyesület (1) p.attila (3) p.ferenc (3) p.gábor (1) p.sándor (1) patziger ferenc (1) per (13) perbeszéd (1) perbeszédek (3) péter (1) petrocelli (6) polgármester (21) politikai tanácsadó (1) politikusbűnözés (1) projektcégek (3) projekt ár (1) revizori jelentés (1) riport (2) rólunk mások (2) rovat (1) rövidhír (1) rózsa u.18/a (9) s.judit (1) s.zoltán (1) sajtó (7) sebes péter (3) sofőr (13) strasbourg (6) strómanok (10) sz.a.p. (5) sz.piroska (6) szabadlábra helyezés (6) szabó zoltán (15) szerződések (5) szilánkok (5) szolgálati közlemény (3) t.dóra (2) tanácsadói szerződések (1) tanú (7) tanuk (6) tanúk (1) tárgyalás (16) ténytár (1) top 10 (1) turán (1) turán zsolt (5) ügyész (8) ügyészség (32) ügyvéd (15) ügyvédi titok (1) utolsó szó (1) utolsó szó jogán (11) v.ágnes (18) v.éva (3) vádalku (11) vádbeszéd (6) vádirat (11) vádlottak (13) vádpontok (1) vád módosítása (2) vagyon (5) vagyongyarapodás (4) vattamány zsolt (11) védett tanú (6) védőbeszéd (3) véleményvezér (2) vesztegetési pénzek (1) videó (2) visszatekintő (3) zs.árpád (2) zsidónegyed (1) zsolt (1)

Moderálási elvek

1. Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre.

2. Ha népek vagy társadalmi csoportok ellen uszítasz, kitiltunk mindörökre.

* Komentmoderálási elvek (részletesebben)
* Email: hunvaldperKUKAC gmailPONTcom

2012.02.21. 19:52 Habitus

142. Ítélet előtt 1.

Címkék: önkormányzat sofőr erzsébetváros hunvald gál györgy vattamány zsolt fazekas géza ítélethirdetés n.györgy dr.h.lászló dr.h.lászlóné d.pável

2012. február 24-én elsőfokú ítélet születik a Hunvald-perben. Hosszú és göröngyös volt az út, amely idáig vezetett. Jelen blog készítői tavaly márciusban, az oldal indításakor arra vállalkoztak, hogy a bírósági tárgyaláson keresztül bemutatják ezt az ügyet, és igyekeznek objektív, a média egysíkú és előre ítélkező híradásaival szemben kiegyensúlyozott, részletes tájékoztatást nyújtani.

A tárgyalási napokról szóló részletes beszámolókon túl számos olyan dokumentum, illetve összefoglaló és kiegészítő anyag került fel az oldalra, amely máshol nem olvasható, viszont nagymértékben segíti az ügy tényleges megismerését, megértését.

A visszajelzésekből tudjuk, hogy sokan olvasnak bennünket, többek között a média jeles képviselői is a törzs olvasói táborhoz tartoznak. Egyesekre hatott az az árnyaltabb kép, amelyet általunk kaptak erről a perről, míg néhány újságíró nem hagyta magát a tényektől zavartatni.

Az a hosszú folyamat, amely 2077 nappal ezelőtt egy feljelentéssel indult, a végéhez közeledik. Ilyenkor az ember rendre számot vet a lezárni készülő időszakkal, mi is erre teszünk kísérletet.

Hárman két szempontból összegezzük az eseményeket: egyrészt a történésekre és a tényekre hagyatkozva, másrészt a sajtó ügyben vállalt szerepének jelentőségével foglalkozva, de ezúttal írásainkban teret engedünk a szubjektumnak, és arról írunk, mi hogyan éltük meg ezt az egész folyamatot.

***

Ítélet előtt

Tavaly április 7-én elmentem ez első tárgyalásra. Álltam a biztonsági kapu előtt, és hallgattam, miről beszélgetnek az előttem állók. Kiderült, mindenki ugyanoda igyekszik, a „Hunvald-perre”. Legalább így könnyen megtaláltam a termet, mert még soha sem jártam ebben az épületben. Csak mennem kellett a többiek után, akik javarészt kamerát vagy fényképezőgépet cipeltek. Még nem voltak nyitva a teremajtók, így mindenki a folyosón zsúfolódott össze. Egymást fürkésző embereket láttam, hiszen szinte senki sem tudta, ki kicsoda. Mivel a sajtósok sem tudták, ki lehet majd számukra később érdekes, szinte mindenki arcába belevillantottak.

Megdöbbentem, hogy milyen gyorsan tűnik el a személyes tér ebben a közegben.

Mikor körülnéztem, nem tudtam ki vádlott, ki védő és ki egyszerű érdeklődő. Sokak szemében zavarodottságot, másokéban beletörődést, izgatottságot, várakozást láttam. Kicsit hasonlított a temetőkerítés előtt összeverődött csoportokra, akik várják, hogy jöjjön a pap, de amíg nem jön, egymás válla felett megnéznek minden új jövevényt, hátha ismerőst látnak benne. Én is úgy éreztem, kezdődjék már!

Egyszer csak morajlani kezdett a tömeg. Még nem láttam őket, de tudtam, hogy ők lesznek, mert a kamerás és fényképezőgépes népek lökdösődve utat törtek egy irányba maguknak. Igen ők voltak. Bilincsben, vezetőszáron. A főszereplők.

Próbáltak integetni családtagoknak, ismerősöknek, barátoknak, de az őreik kulturáltan, de határozottan és gyorsan átvezették őket a tömegen.
Mindenki még izgatottabb lett.
Aztán nyíltak a teremajtók, így már az lett a fontos, hogy legyen ülőhely, és ha van, akkor még jobb helyen.

Valahogy így képzeltem el egy tárgyalótermet. Fapados karzat, tekintélyt sugárzó bírói emelvény, freskók a falon, a vádlottaknak két sorban egyszerű sörpad. Bájos egybeesés, hogy ebben a teremben forgatták annak idején a Tanú című film bírósági jeleneteit.
Csak nem üzenet a múltból?

Bírói segítséggel mindenki megtalálta a helyét. Szemben a bírák és ülnökök, balra az ügyészek, jobbra az ügyvédek, a karzat előtt két sorban a vádlottak, a karzaton családtagok, barátok, kollégák, ismerősök, drukkerek és ellendrukkerek és persze a sajtó.
Tehát itt fog eldőlni minden?
Tehát itt ebben a teremben fog kiderülni az igazság?
Tapintani lehetett a várakozást.

Milyen más típusú gondolatok voltak jelen ebben a pillanatban ezen a helyen. Remény, félelem, tudatosság, felelősség, kíváncsiság, meg nem értés, harag, rossz- és jóindulat, izgatottság, várakozás és még ki tudja mennyi más.

Sokan szerettek volna a másik gondolatai között olvasni ebben a percben. Fürkészett is mindenki mindenkit, hiszen most látta együtt először egymást ez a kör. Eddig jó esetben csak nevek voltak, amik most társultak személyekkel. Nagy volt a hangzavar, aztán egyszer csak elkezdődött.

A kezdés megnyitott egy új szakaszt, de egyben lezárt egy régit. Húúú, és mi minden volt ebben a régiben!

Sajtóhírek, feljelentések, találgatások, ügyészségi sajtótájékoztatók, letartóztatások, sajtó össztűz, politikai harcok, sofőrmegvilágosodás és road-show, börtön interjúk, választások, új gyanúsítások, sajtóperek, nyomozati bírói meghosszabbítások, másodfok megerősítések, nemzetközi bírósági beadványok, szabadon bocsátások. És persze remények és csalódások. És ismét remények és ismét csalódások. No meg persze tanulságok. Sok-sok tanulság.
.
Az ember azt gondolná, hogy ha valaki bűnt követ el, és ezt valakik a hatóságok tudomására hozzák, akkor a nyomozó szervek ezt jól megvizsgálják, ha tényekkel és bizonyítékokkal ez alátámasztható, vádat emelnek, a bíróság megítéli, hogy a tények tényleg tények-e, a bizonyítékok tényleg bizonyítékok-e, és ítél, ha a bűnös tényleg bűnös.

Nem tűnik bonyolultnak.

Pedig az. Mivel az előbbi egyszerű levezetés a tárgyilagosságra épül. A valóság a már említett lezárt szakaszban pedig sajnos nem.

Furcsa dolog egy folyamat végén a megszerzett tapasztalatok birtokában visszatekinteni a folyamat elejére, hiszen a kérdéseinkre már nagyobb részt megtaláltuk a válaszokat. Már nem benyomásokra, félinformációkra, hanem tényekre támaszkodhatunk. Leegyszerűsödnek a dolgok. És talán bonyolultabbá is válnak egyszerre.

Az ember megtanulja egy bírósági tárgyaláson, hogy csak az számít, ami benne van a nyomozati és tárgyalási anyagokban, ami nincs benne, az nem is létezik. Na és azt is, hogy a tények sem tények, mert azt másként látja és magyarázza az ügyvéd és másként az ügyész. Tehát tény az, amit a bíróság a tények közül tényként fogad el. Ennek alapja a tárgyilagosság lehet és semmi más.

Sok szempontból lehetne vizsgálni ezt a bizonyos lezárult szakaszt. Én csak egy szempontból tekintem át, Hunvaldéból, méghozzá a magam feje szerint.

2006-ot írunk és Hunvald azt hallja, hogy feljelentették az önkormányzat ingatlan- értékesítési gyakorlata miatt. No, gondolhatja, itt valamit nagyon nem értenek valakik. De inkább személyének szóló politikai támadást sejthet mögötte, hiszen tudja, a „feljelentős módszert” a politika a gyakorlati eszköztára részévé tette. Ez koptat, hírbe hoz, sejtet, magyarázkodásra késztet, ami szépen lassan erodál.

És a politikusoknak ebben igazuk van.
Ránk, egyszerű emberekre ez így hat. Mi rosszat bárkiről feltételek nélkül elhiszünk, a jót kétkedéssel fogadjuk. De ettől a módszer még tisztességtelen.

Majd azt olvassa, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz ebben az ügyben.
Azért ez már nem tréfa.

Nem lehet mindegy egy embernek, ha tudja, hogy akár titkosszolgálati eszközökkel is jelen lehetnek a hétköznapjaiban, de akár a magánéletében is. Azért ez csak ott motoszkál az ember fejében szinte minden helyzetben. Éli az életét, végzi a munkáját úgy, hogy szinte minden héten olvashat az újságokban a jól értesültek tollából valami újdonságot erről az ügyről. Gondolom várja, hátha megkérdezik, hogy is látja ezt a dolgot az önkormányzat. De nem teszik.

Ami ebben az ügyben biztos begyűrűzhetett az önkormányzatba, hogy politikai ellenfelei - gondolom - neki és munkatársainak a mindennapjaik részévé tették magának a nyomozás tényének a létezését.
Évek telnek el így.
Újból megválasztják Erzsébetváros polgármesterének, pedig a kampány gerincét is az ellene folyó vizsgálat teszi ki.
Újabb évek telnek el.

Majd napi rendszerességgel jelennek meg hírek arról, hogy már a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az ügyben „széleskörűen, nagy erőkkel”.
Így kel, így fekszik minden nap. Ő is, a családja is.

Azt érezheti, nem jól van ez így. Mit vizsgálhatnak ezen az ügyön ennyi ideig? Ráadásul úgy, hogy egyetlen kérdést sem tesznek fel neki. Ennek valamerre el kell dőlnie. Gondolom, azt reméli, hogy a megszüntetés irányába. Majd arról értesül, hogy N. Györgyöt letartóztatják.

Az önkormányzat épülete előtt megjelennek a jól értesültek, akik diktálják, hogy kit, mikor visznek N. után a börtönbe, és hogy lehallgatnak és megfigyelnek mindenkit, aki csak él és mozog a hivatal épületében. Meglepően jól informáltak, hiszen napokkal előbb, de napra pontosan eltalálják a következő letartóztatások időpontjait. Még az olyanokét is, akikről sem akkor sem most nem gondolta senki, hogy ebben az ügyben egyáltalán érintett lehet, de hogy le is tartóztatják, azt aztán biztosan nem.

Gál György őrizetbe vételének napján már látja a saját fényképét a tévében egy felirattal együtt: „Hunvald lesz a következő?”
Így telik a karácsony, a szilveszter és az új év eleje.

Közben beleivódik a mindennapjaiba a „te még szabadlábon?” kérdés. Ez nem hathatott jótékonyan, még akkor sem, ha tréfásan kérdezték. Mert ez bizony nem tréfa. Levelet ír az ügyészségnek. Tájékoztatja őket, milyen intézkedéseket tett az Önkormányzat az ügyben, és felajánlja, hogy személyesen is segíti munkájukat, áll rendelkezésükre.

Levelére a választ 2009. február 10-én kapja meg, amikor is 05:30-kor bekopognak családjához, hogy őrizetbe vegyék. De a „széleskörű, nagy erőkkel folyó nyomozás” még azt sem derítette fel, hogy a letartóztatására kitűzött hajnalon egyáltalán otthon van-e.
Az ügyészség koppan.
Masírozás az önkormányzatba, hátha bemegy nyolcra dolgozni, mint máskor, és akkor rajtaüthetnek.

Elgondolkodtam, hogy az öt harmincas kopogtatás és a nyolc órás lecsapó ellenőrzés között mit csinálhattak az ügyészek, nyomozók és segéderőik.
Hogy nagy BÓDOGSÁG nem volt, az tuti.

Hunvald értesül róla, hogy keresik. Elmegy az ügyvédjéhez, majd együtt bemennek az ügyészségre, és jelentkeznek Fazekas úrnál. 11 órakor őrizetbe veszik, délben már bilincsben, arcát is mutatva láthatja a nagyérdemű, miközben sorolják, hogy sírgyalázáson és háborús bűnök elkövetésén kívül úgy tűnik, szinte mindent elkövetett, amit ember elkövethet. Ettől a mozzanattól kezdve már nem kell a fejével gondolkodnom, mert ennek a blognak az oldalain olvasható, mit érzett és tapasztalt.

Biztos elgondolkodott, hogy miért történik ez vele? Meg hogy kinek, vagy kiknek állt ez érdekében? És hogy meddig tart ez az egész? No meg persze, mi lesz a családjával? Hogy folytatja így a munkáját? És biztos ezer más kérdést is feltett magának. Én legalább is ezt tettem volna. De kevés lehetett a válasz és sok a bizonytalanság.

Azt azért Ő sem gondolta volna, amikor bezárult mögötte először a zárka ajtó, hogy harminc hónapot fog eltölteni a legsúlyosabb fogva tartási körülmények között. De rajta kívül más sem.

Az egész nyomozati szakot az jellemezte, hogy ha azt olvasta egy újságban valaki, hogy „Újabb bűncselekménnyel vádolják Hunvaldot”, akkor biztos egy héten belül le fog járni az őrizetben tartás törvényes határideje. És meghosszabbítási tárgyalás következik. Így is volt.

Az ügyészség újabb és újabb gyanúsítással állt elő, az első fok mindig úgy döntött, hogy bizony minden esetben a maximális ideig benntartja, a másodfok pedig minden esetben egyetértett ezzel a döntéssel.
És ez így ment végestelen végig.

Ha összevetné valaki, hogy az összes ügyészség általi gyanúsításból mennyi lett a vád tárgyává téve (amelyek oda kerültek azokról épp most dönt majd a bíróság hogy oda valók-e) és mennyi hullott ki menet közben, biztos érdekes dolgokat találna. Én csak egy gyöngyszemet emelek ki ezek közül.

Amikor Hunvald sofőrje azt állítja a vallomásában, hogy főnöke egy szállodai bejelentkezésnél az ügyész, Fazekas Géza nevét írta a bejelentkező lapra, „nagy erőkkel, széles körben” indul nyomozás ebben az égbe kiáltó bűncselekményben. A nyomozati anyagok szerint sok ember, sok pénzt költve, energiákat nem kímélve nyomoz. De nem találnak semmit. Ettől még meggyanúsítják Hunvaldot magánokirat-hamisítással. Hetekig erről szólnak a hírek a médiában, aztán sokkal később visszavonják ezt a gyanúsítást, mert kiderül, hogy ha el is követte volna Hunvald, akkor sem okirat hamisítás ez kérem. Azért egyszerű halandóként azt kinéztem volna a kiemelt ügyeket vizsgáló ügyészből, hogy annyit azért biztosan tud, milyen tényállás elkövetésénél valósul meg ez a nem túl nagy súlyú bűncselekmény. Ha bizonytalan volt, megkérdezhette volna valakitől, ha pedig nem tud senki segíteni, még mindig ott az internet. De nem ezt tette.

Sok ember, sok pénz, sok idő, vizsgálat, sajtótájékoztatók, gyanúsítás, őrizetben tartási meghosszabbítási kérelem alátámasztása. Ez lett a folyamat. Majd ment az egész a kukába.
Hát mit ne mondjak…

A másik nagy eleme ennek az időszaknak, meg ne feledkezzünk róla, az igazság rézharangját kongató sofőr és az Ő road-show-ja. Szerintem ennek a fickónak nagyon örült az ügyészség, de később már komoly teher lehetett nekik. Kis hasonlattal olyan volt, mint egy távoli rokon, akit kétszer meghívnak vasárnapi ebédre, ami neki úgy megtetszik, hogy már megy hétfőn is, kedden is, szerdán is stb. hívás nélkül. De jól használták.

A sajtó sokat keresett ezen a csupa szív emberen. Az általa mondottakkal lehetett hangolni a közvéleményt abba az irányba, ami a sajtónak pont megfelelt. Azt sem kellett vizsgálniuk, hogy amit mond az igaz-e, mert a sajtó ugyebár nem bíróság. Kényelmes is volt, mert ha sajtóper indult a leírtak miatt, csak magukkal kellet vinniük ezt a jóembert és rámutatni, Ő állítja, mi csak leírtuk. De úgy tűnik, hogy az Ő mondta és a mi leírtuk között tartalmilag azért komoly különbségek lehetnek, és ezek a pluszok gondolom, a folyamat végén ismét sajtóperekbe torkollanak.

Egy a lényeg. Ha lenne a sajtónak pallos joga, Hunvald már ezer halált halt volna, pedig még csak nyomozati szakban volt az ügye.

A nyomozati szakasz utolsó évében elég nagy volt a csend. Csak a meghosszabbítások szolgáltak hírként. Így Hunvald már minden különösebb felhajtás nélkül töltött újabb vendég éjszakákat a Bv Tours vendégszeretetét megtestesítő műintézményben. A vádemelés volt talán az egyetlen, ami szigetként bukkant fel a nagy nyugalom tengerében, bár ennek az élét már elvette az iratismertetés. Akkor ugyanis minden érintett megismeri, mije is van az ügyészségnek.

Amikor az iratokból kiderült, hogy egyes vádpontokban mi is áll az ügyészség rendelkezésére, meglepődésemben arra gondoltam, nagy hit kell ehhez a feladathoz, tisztelt ügyész úr. A hitről pedig Nietzsche definíciója ugrott be. „HIT: NEM AKARNI TUDNI MI AZ IGAZSÁG”.

Én nem tudom eldönteni, mennyit ér a mundér becsülete. Azt sem, hogy szabad-e ennyi év nyomozás és vizsgálódás után, ennyi félmosollyal megtartott sajtótájékoztatót követően annyit mondani, hogy HAGYJUK.

A felelősség nem nyomasztja az ügyészséget, mert a számonkérés lehetőségének hiánya miatt ez ugye nincs. Nekem nagyon úgy tűnik, összegumizták a paksamétákat, begyömöszölték az irattartókba, oda tolták a bíróság asztalára, és azt mondták magukban, ennyink van, aztán majd meglátjuk.

A vádemelés után a bírósági tárgyalás megkezdéséig szintén nagy volt a csend.

Az ügyészség azt remélte, hogy az irathalmazból minél több dologba szeret bele a bíróság, az ügyvédek pedig azt, hogy a bírák alaposan megnézik, milyen állításhoz milyen bizonyíték tartozik, és hogy az tényleg bizonyíték-e. A vádlottak szerintem már annak is örültek, hogy egyáltalán elkezdődik a bírósági szakasz, annak minden bizonytalanságával együtt.

Végiggondolva - már a tényeket ismerve - egy büntető eljárás folyamatát, érdekes tapasztalatokra tesz szert az ember.

Az egész nyomozati szakban sem a gyanúsítottnak, sem az ügyvédeknek nincs semmi mozgástere. Lehet írogatni beadványokat, fellebbezéseket, panaszokat, aztán ennyi. Mivel a nyomozati bírónak nem kell figyelembe vennie a védő álláspontját. Egyszerűsítve, mindössze az a dolga, hogy megítélje, hogy amennyiben feloldja a kényszerintézkedést (szabadlábra helyezi az érintettet), akkor veszélyezteti-e a nyomozás sikerét. Hunvald szabadlábra helyezése, úgy tűnik, végig veszélyeztette.

Tehát a nyomozati szak teljes folyamatát az ügyészség uralta. Egy kivételt azért találtam.
D. Pável esetét.

Őt délelőtt tartóztatták le egy bevásárló központ előtt kommandósok bevetésével. Leteperték, falhoz vágták, megbilincselték, miközben azt ordítozták a meglepett ember fülébe, hogy „Hol a fegyver?! Hol a fegyver?!” Eközben az út túloldaláról a rejtekből előbújva Fazekas úr libegő kabátvéggel futott a tetthely felé, kezében tartott papírból, izgatottan, fennhangon olvasva az ide vonatkozó passzusokat. Majd szerencsétlen módon felbucskázva elbukott, és meghempergőzött az út porában. Büszkeségével mit sem törődve felpattant, és folytatta tovább a papíron lévő fontos információk közlését. Gyönyörű pillanatok lehettek ezek annak, aki ezt a történés sorozatot kívülállóként nézhette végig. Olyan Monty Python-os.

Gondolom D. Pável ezt koránt sem élvezte annyira, mivel autóba gyömöszölték és letartóztatták. Bent tartották mindaddig, amíg egy nyomozati bíró elé nem került (ez 32 órán belül kötelező), aki azt mondta az ügye láttán, MENJEN CSAK HAZA Pável. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem az a bíró volt, aki minden más esetben el szokta bírálni a „Hunvald-ügyhöz” tartozó elsőfokú ítéleteket.

Kinek szerencse, kinek nem.
És képzeljék! A másodfok is ugyanezt mondta!
Ezt azért nem lehet nem pofára esésként értékelni az ügyészi munka megítélésében. Mi lehetett a kezükben, amikor ezt a durva dolgot eldöntötték ezzel az emberrel kapcsolatban, ha mind a két bíróság azt mondta rá, hogy UGYAN MÁR.

De ez a momentum azért elgondolkodtató. Figyelemmel a kommandósokra, akciófilmbe illő letartóztatásra, rabosításra, börtönbe zárásra. Már csak azért is, mert D. Pável ellen az ügyészség mindössze magánokirat-hamisítás vétségének minőségében emelt vádat, ami nagyjából a körmös és a barack után következik valahol, ha népnyelven akarnám érzékeltetni a büntetési tételeket.

Jut eszembe, D. Pávelt kiengedték 36 órán belül, de egy évig lakhelyelhagyással korlátozták, ami egy export-import profilú cég emberének azért fájdalmas korlátozás. Most pedig ott kell ülnie hetente háromszor a vádlottak padján.

Ezen a kis epizódon keresztül bemutatva talán másokban is felvetődik az arányosság, a megalapozottság, a körültekintő felderítés és a tényekkel alátámasztott intézkedés kérdése. Mert bennem bizony fel. És ez 2009 nyarán történt. Így egy kicsit más szemmel néztem ezután a történéseket.

Érdekesség, hogy kis hazánkban a nyomozati szakban ugyanaz a nyomozó hatóság, mint a vádhatóság. Ez azt jelenti, hogy nincs kontroll. Azt hallottam, hogy más országokban azért ez elkülönül, pont azért, hogy legyen kontroll a két szint között. Ami bizony elkelt volna ebben az ügyben.

A nyomozati szak végén iratismertetés van, majd vádemelés. A kettő között az ügyészség mérlegeli, hogy pontosan mit is tart meg a gyanúsításokhoz képest, és mit emel egy új szintre, a vád szintjére. Az ember azt gondolja, hogy ilyenkor összeülnek, átgondolják, megnézik, hogy mihez mijük van, és az elegendő-e egy vád alátámasztásához. Mégiscsak minőségi munkát kell végezni, még ha nem is kéri rajtuk ezt senki számon ezen a világon. Hát…

A munkájuk gyümölcsét vaskos vádiratba fűzik, átadják az illetékes bíróságnak, majd várnak a tárgyalás megkezdésére.

A védelem hasznosan tölti ezt az időt, mert megismerve a vádiratban szereplő vádakat, felkészülhet. Hiszen ami abban van, az minden, amit az ügyészség állít, és azt gondolja, azokat kellőképpen alá is tudja támasztani. Mindenki teszi a dolgát, és várja, hogy elérkezzen az a pillanat, amikor a tanácsvezető bíró azt mondja, Jó reggelt, kezdjük meg a munkát.

Akkor mi is kanyarodjunk vissza ehhez a pillanathoz. Díszes terem, tekintélyt sugárzó bíróság, izgatott vádlottak, érdeklődő nézők, ismert és még nem annyira ismert ügyvédek. És természetesen mindenütt kamerák és fotósok. És elhangzik a mondat: Hát akkor elkezdenénk.

E blog oldalán minden tárgyalási nap bemutatásra került, most is olvasható. Így a napilapokat és az internetes oldalakat e tárgykörben olvasgatók megtudhatták, hogy az ott olvasottakhoz képest a valóságban ténylegesen mi történt a tárgyalási napokon. És hát ez kérem jelentős különbség.

Szépen lassan mindenki megismerte egymást a teremben. Beazonosíthatókká váltak mindenki számára a vádlottak, a bírók, de egy idő után a karzaton ülő érdeklődők is. Így a tárgyalásos szakasz vége felé előfordult, hogy a nagyon nem egy táborba tartozók is köszöntek egymásnak, hiszen ha más célból is, de életük ezen napjain mindenkinek azonos sors jutott.

Engem megdöbbentett, hogy a bíróságnak milyen elképesztő iratanyagot kell feldolgoznia, megértenie ahhoz, hogy a teremben végig kézben tudják tartani a folyamatokat. Hamar kiderült számomra az is, hogy nem csak megértették, hanem szabályosan meg is tanulták az anyagot. Meglepett, hogy először érzem azt, hogy valakik fontosságuknak megfelelően foglalkoznak az üggyel, ami rájuk bízatott, hiszen emberéletek és sorsok bújnak meg az iratanyagok mögött.

A tempó sem volt mindennapi, heti három tárgyalási nap. Nem tréfa! Vádbeszéd, védői reflexiók, vádlotti megszólalások követték egymást.

A hatodik tárgyalási nap után a védő indítványára a tárgyaló bírói tanács szabadlábra helyezte Hunvaldot és Gált is. 35 napig védekeztek szabadlábon, jártak a tárgyalásra bilincsek nélkül, amikor a másodfokú bíróság visszavitette őket a börtönbe, nehogy megszökjenek az eljárás elől.

Laikusként azt gondoltam, hogy ha ez valami lelki megtörést célzó taktika, akkor bizony elég ordenáré. Ítélkezési nyári szünet előtt visszavitetni őket úgy, hogy őszig nincs aki érdemben foglalkozzon az ügyükkel. Magyarul hozzájuk sem szólnak ez idő alatt.

A tárgyalás menetében azért számomra kiderült, hogy minőségileg más helyzet, ha egy vádlott szabadlábon tud felkészülni a védekezésére. Ez szemmel láthatóvá vált. Mentek a dolgok a maguk útján.

Elért a bíróság azon tanúk meghallgatásáig, akiket az ügyészség minősített át tanúvá, eredetileg más volt a státuszuk. És mivel a tárgyalásokon résztvevők számára már elég nyilvánvalónak tűnt, hogy az ügyészség álláspontja finoman szólva roskadozik, ezeknek a „tanúknak” a meghallgatása akár fordulatot is hozhatott volna, ha a nyomozati szakban tett vallomásukhoz képest valami új elemmel vagy állítással rukkolnak elő. Én is azt éreztem, hogy ha valami fordulat következik be, akkor az most lesz.

De nem. Sőt!
N. György kijelentette, hogy Hunvald Györggyel kapcsolatos állításai feltételezéseken alapultak. A többi tanú Hunvaldot érintő kijelentéseinek forrása N. György volt, így a „Hunvald-ügyben” a koronatanúk Hunvaldra tett terhelő vallomásainak eredménye nulla. Zérus.

Az ügyész nagyon csalódott volt N. vallomásától. Az ő oldalukon ugyanis nem nulla volt az eredmény, hanem mínusz. Hunvald védője be is adta ismét a szabadlábra-helyezési kérelmet. Így az október 4-i tárgyalás végén a tárgyaló bírói tanács korlátozás nélkül szabadlábra helyezte Hunvaldot, akiről azon nyomban levették a bilincset, és hazamehetett.

A másodfok most először, helyben hagyta a szabadlábra helyezést, de lakhelyelhagyási korlátozást rendelt el. Az egész ügy megítélésében ez nagy fordulópont volt. Ezt követően már csak egy nagy kérdés volt hátra: a bíróság által kirendelt igazságügyi értékbecslő meghallgatása. Mindenki tudta, hogy ennek van a legnagyobb jelentősége. Ha a szakértő nagyfokú értékkülönbözetet hoz ki a jelentésében, akkor tartalmi alátámasztást nyer a vád. Ha nincs jelentős értékkülönbözet, akkor a roskadozó vád szétesik, mint a kártyavár.

Nem bonyolult logika. Ha az értékek rendben vannak, nem tévesztette meg a testületet senki, így Hunvald kipottyan az egész Hunvald-ügyből. Ha megfelelő értéken jutott a befektető az ingatlanok opciós jogához, akkor miért fizetett volna kenőpénzt a befektető Gálnak. (Ez a kérdés úgyis elég csehül áll a tárgyalóteremben.) Ha rendben vannak az értékek, nincs kár és nincs csalás.

Valljuk be, ezek azért elég lényeges kérdések. Így egyre érthetetlenebb számomra, hogy ezeket a kulcskérdéseket miért nem tisztázta már a nyomozás legelején az ügyészség. De főleg úgy, hogy a védők többször indítványozták. De végképp érthetetlen, hogy amikor a bíróság végre tisztán akart látni ebben a helyzetben, és kirendelte a szakértőt, miért írt levelet az ügyészség, hogy szükségtelennek tartja a kirendelést. Pedig ez az igazi kérdés, ami kapocsként tartja össze a legfontosabb vádakat. Mindenesetre nagyon… nagyon… nagyon elgondolkodtató.

November 22-24-re tűzte ki a bíróság az igazságügyi szakértő meghallgatását. De amikor elkészült a jelentése, még a meghallgatása előtt a bíróság átadta azt az ügyészségnek és a védőknek.

És robbant a bomba hír!
Az értékek rendben vannak! Mindenki tudta, hogy megdőlt az alap ügy.

Ezt követően nem is az ügyészség, hanem az önkormányzat még tett egy nagyon bárgyú kísérletet az igazságügyi értékbecslői jelentés megtámadására, de azt még Hunvald tárgyalóteremben ülő ellendrukkerei is elismerték, hogy ez inkább politikai indíttatású kísérlet lehetett. Gál ügyvédei be is adták a szabadlábra-helyezési kérelmet. December 16-án ő is hazament.

Lényeges elemei voltak még a tárgyalási szaknak az ügyvédi perbeszédek. A feltűnő az volt, hogy az első- és másodrendű vádlottak védői nem is nagyon érintették az alap ügyet, úgy tekintettek rá, mintha nem is létezett volna. Ha az értékek rendben vannak és a tanúk nem tettek új, terhelő vallomást, akkor nincs csalás, ha nincs csalás, nincs miről beszélni.

A vádlottak utolsó szó jogán elmondott beszédei logikusak voltak, és érthetően foglalták össze az ő szemszögükből a velük történt eseményeket. Meggyőzően érveltek igazuk mellett, jól egészítették ki védőik perbeszédeit. A tárgyalási nap végén a bírói testület elnöke bejelentette, hogy február 24-én ítéletet hoz. Azaz most pénteken.
Hát ez az idő is eljött.

A tárgyalási folyamatból kiragadva néhány elemre külön is felhívom a figyelmet.

Talán a leglényegesebb körülmény, ami csak a tárgyalási szakaszban került napvilágra, az N. György lehallgatási jegyzőkönyveinek nyilvánosságra kerülése. Ezek számomra megdöbbentő dokumentumok voltak. Kiderült belőlük ugyanis, hogy N. Györgyék Hunvaldot és Gált nem hogy nem szövetségesként, hanem ellenségként kezelték. De az is kiderült egyértelműen, hogy a Hunvald-ügyben több alkalommal feljelentést tevő dr. H. viszont N. Györgyék szövetségese. Istenem, milyen gyönyörű fordulat! Főleg abból az aspektusból, hogy dr. H. asszonykája a 2010-es választások után Erzsébetváros új fideszes polgármesterének, Vattamány Zsoltnak a tanácsadója lett, ráadásul egyetlen feladata az erzsébetvárosi ingatlanokkal kötötte össze. Egyszerűen gyönyörű!

Tehát dr. H., a feljelentő, az általa feljelentett N. György szövetségese lett úgy, hogy közben szintén az általa feljelentett Hunvald ellensége maradt. Káprázatos!

Azért a tárgyalási meghallgatásán minden teremben ülő számára kiderült, hogy dr. H. mindezt anyagi előnyök érdekében tette méghozzá úgy, hogy „ügyvédként” talán nem teljesen etikus módszereket alkalmazott célja elérése érdekében.

Azzal, hogy a meghallgatása megkezdése előtt bejelentette, hogy már nem ügyvéd, lehet, hogy mentesítette az Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságát egy kézenfekvő vizsgálat megindítása alól, de az biztos, hogy komoly dilemmától szabadította meg a teremben ülő ügyvédeket, hogy „kollégának” szólítsák-e, amikor kérdéseket tesznek fel neki. Valószínűleg nem tették volna.

Mint ahogy nem tették a vád egy másik szintén „ügyvéd” korona tanújával sem, akiről a nyomozati iratok tanúsága és a tárgyalás menetében ugyancsak kiderült, hogy nem biztosan méltó az ügyvéd vagy kolléga megszólításra. Azt mondanom sem kell, hogy az okirati bizonyítékok alapján e két „ügyvéd” egymásra talált az erzsébetvárosi ingatlan ügyekben, és szorgosan egyezkedett, ki-ki a maga gyarapodása érdekében.

N. György lehallgatási jegyzőkönyveivel kapcsolatban a lényeg azonban mégis ott keresendő, hogy ezek a lehallgatások N. György őrizetbe vétele előtt készültek, és amikor nyílttá tették ezeket a titkos anyagokat annak érdekében, hogy felhasználják N. meggyanúsításához, az ügyészek elolvasták ezeket a jegyzőkönyveket, így tisztában voltak azzal, hogy Hunvald nem hogy nem együttműködő N. Györgyékkel, hanem őt kezelték ellenségként. És ekkor még csak 2008-at mutatott a naptár.

Amikor az NNI átadta a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészségnek és összegző megállapításokat tett, azt emelte ki, hogy az elvégzett nyomozás szerint 1.) Nem érte kár az önkormányzatot, 2.) A további nyomozás érdekében meg kéne hallgatni a kerület jegyzőjét, 3.) Igazságügyi értékbecslőt kell kirendelni.

Tehát az ügyészség ezeknek a dokumentumoknak és N. lehallgatási jegyzőkönyveinek a birtokában fogja magát, és teljesen ellentétes irányban fordítja el a nyomozást. Hunvaldot N. szövetségeseként állítja be. Azt állítja, hogy az önkormányzatot kár érte. Nem hallgatja meg a jegyzőt tanúként. Nem rendel ki értékbecslőt. Miért?

Laikusként úgy érzem, ez a pont volt a Hunvald-ügy igazi fordulópontja. Mi történhetett, amikor ezt a döntést az ügyészség meghozta?! Mert a tárgyaláson, ott, ahol mindennek ki kell derülnie, ez nem derült ki.

A több éves felkonferálás és nyomozás után a vádirat – nyugodtan mondható – kissé gyengécske lett. Erre a bíróság is felhívta az ügyészség figyelmét. A tárgyalási folyamat azt is bemutatta, hogy az ügyészség állításai – finoman szólva – nem nagyon vannak bizonyítékokkal alátámasztva. A tárgyalási menetben a vád tovább gyengült. Meglepő módon az ügyészség tanúi gyengítették jelentősen. És ez így ment tárgyalásról tárgyalásra. Ezt mindenki ugyanúgy értékelte a teremben, aki átélte. Ezen még az újságírók sajátos lényeglátása sem segített.

Recsegett-ropogott, és sok esetben - mondhatni - kiürült a vád. Ezért egyszerűen megdöbbentő volt, amikor az ügyész a perbeszédében szinte szóról szóra megismételte a vádbeszéd szövegét. Mintha Csipkerózsika-álmot aludt volna, és nem élte volna végig ugyanazokat a történéseket mindenkivel együtt a tárgyalóteremben. Lehet, hogy nem is megdöbbentő, hanem elkeserítő.

Érdekes színfolt volt a tárgyaláson a sofőr meghallgatása is, mivel nagyrészt az ő sajtószereplése formálta a közhangulatot Hunvald ellen hosszú időn keresztül. Másrészt mert azt gondoltam én is, hogy választ kapok az ebben a blogban a mellékszereplőből főszereplővé vált sofőr neve mellett többször feltett kérdésre: Miért tette ezt ez az ember?

A blog írásait elolvasva kaptam egy közelítő képet, de azért kíváncsi is voltam, hiszen most látja viszont egymást először főnök és beosztott.

A sofőr úgy tudott elmenni a vádlottak előtt a tanúk emelvényéig a földet nézve, hogy csoda, hogy odatalált. Azt gondoltam, legalább diadalmasan végignéz a vádlottakon, nyugtázva vállalt szerepének eredményét. De nem. Az első pár mondata után érezhető volt a bevett nyugtatók hatása. Megértem. Nem mindennapi dolog ez. Biztos könnyebb volt baráti közegben interjúkat adni.

Egyenes kérdések, zavaros válaszok. Nem tűnt kiegyensúlyozott embernek. Az megdöbbentő volt, hogy érdektelennek vallotta magát. Azt gondoltam, hogy most valami történni fog a teremben. Hiszen azért jól nyomon követhető volt, hogy nem az. De nem történt semmi. Meglepő! A legmeglepőbb azonban az első szembesítés volt. Hunvald bokszolóhoz méltó fejmozdulatokkal próbálta meg felvenni a szemkontaktust vele. De nem sikerült. Amikor a bíró azt mondta, hogy a szembesítés eredménytelen, azt gondoltam, konstatálta, hogy nem sikerült főnöke szemébe nézni. De nem. Úgy látszik, ez nem formai követelmény egy szembesítéskor.

Azért érezhető volt a viszony kettejük között a szembefordításnál. Igazolódott a tétel: aki muzsik, az is marad.
Volt hatása annak, hogy főnöke ott állt vele szemben.
Azon már fel sem kaptam a fejem, hogy Hunvaldot barátjának tartotta. Valahogy beleillett a képbe. Passzolt a bennem felvázolt személyiséghez.

Én azt gondoltam, hogy napokig fogják majd faggatni a konkrét bizonyítékokról, amivel alátámaszthatja a tíz tanúvallomásában megfogalmazott vádjait. De nem. Számomra az derült ki, hogy azért nem, mert a vádban szereplő dolgokról nem tud semmit. Akkor miért lett az ügyészség 01. számú védett tanúja? Akkor miért kellett egyedül az ő esetében egy sokoldalas anyagot írnia az ügyészségnek, hogy Istenbizony szavahihető a tanú? Miért szerepelt a „Hunvald-ügyben” annyit a médiában, mint tényeket tudó és mondó lény? Ha egyszer nem tud semmit a „Hunvald-ügyről”?! Hát én ezt nem értem!

Furcsa volt, hogy az ügyvédek sem forgatták meg túlzottan. Meg is kérdeztem az egyiküket, miért nem tették. A válasz az volt, hogy a vádpontokkal kapcsolatban nem állít semmit, a bíróság előtt pedig ez a lényeg. Tehát kicsit csalódott vagyok, mert még most sem tudtam meg: miért tesz ilyet egy ember? (Azért nagyjából sejtem.)

2006 nyarán indult ez az ügy. A vizsgált időszak pedig 2003-tól. Ma 2012-t írunk. Hunvald és Gál évekig börtönben volt. A gyanúsítottból tanúvá lett két főkolomposról kiderült a tárgyalások alatt, ha valakik, ők biztosan bűnt követhettek el, de nem vonhatók felelősségre. A feljelentő dr. H-ról kiderült, hogy az általa feljelentett személy szövetségese és a baj vámszedője. A „barát” sofőrről, hogy valószínűleg mégsem az, de ha mégis, akkor jó szar barát. De az is kiderült, hogy az ügyészségnek kiürült a marka a tárgyalási menetben. Egyszerűen kevéssel jöttek és az is szétfolyt az ujjaik között. De azt gondolom nem búslakodnak. Lehet, hogy az ítélet már nem is annyira fontos nekik, mert az idáig vezető út talán fontosabb volt. Ha azt tekintik eredménynek, akkor bizony eredményes munkát végeztek.

Sok dolog kiderült. Talán túl sok is.
Csak lehet, hogy nem arról és azokról, akikről a vizsgálat szólt.

Rengeteg ember élete változott meg ettől az ügytől. Olyanoké is, akik közel sem voltak a vizsgálatokhoz. Sok családokhoz költözött be a bánat. Volt itt izgalom, szomorúság elég.
Így kíváncsi vagyok mi a lesz a vége.
Nagyon kíváncsi vagyok.

Nagyon sokat tanultam ebből az ügyből. Főleg azt, hogy milyen gyorsan kerülhet az ember bajba, és milyen nehezen keveredhet ki belőle. Sőt, feltételezések alapján akár börtönbe is.

Hogy a tények nem tények.
Hogy bizonyítékok nélkül is létezhet vád.
Azt is, hogy milyen abszurd szövetségeket hoz össze az érdek.
Azt is, hogy tud eltűnni a gyanú árnyékában egy egész élet.
Azt is, hogy nem egy élet változik meg ilyenkor, hanem rengeteg sors, emberi kapcsolat, cél, lehetőség, életpálya.
Azt is, hogy mennyire becsül ember embert.

Szavak nyertek számomra új tartalmat: vádol, gyanú, rendű, érdekkör, terhelt, panasz, bizonyítási eljárás, bizonyíték, cselekvőség, szándékosság, megtévesztés, felbujtó, intellektuális okirat-hamisítás, stb. Ezek ismerete nélkül egy hétköznapi ember nagyon jól le tudja élni az életét. De ezek varázslatos szavak, és a mögöttük lévő szándék döntheti el, ki meddig maradhat hétköznapi ember. És ettől valahogy más tartalmat kapnak ezek a szavak, mert bizony emberéletek múlnak rajtuk.

Nehéz lehet bírónak lenni.
Tisztelem őket érte.

Cum te aliquis laudat, iudex tuus esse memento; plus aliis de te, quam tu tibi credere noli. (Cato)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://hunvaldper.blog.hu/api/trackback/id/tr294160459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.